Magunkról

A Solymári Keresztény Közösség 1989 óta működik Solymáron. Az 1980-as évek vége felé költözött vissza Magyarországra Dél-Afrikából Solymárra egy magyar házaspár, akik azt a vezetést kapták Istentől, hogy jöjjenek haza, és itt kezdjenek szolgálni az emberek felé. Az ottani gyülekezet elfogadta ezt a látást, és kiküldték őket erre a munkára. 1988-tól egy kis imacsoport fejlődött ki, munkájuk nyomán, ami 89-ben már mint gyülekezet foytatta tevékenységét.

A Gyülekezetben szervezett ifjúsági, és gyermekbibliaköri munka is folyik korosztályok szerinti csoportokban.

A közösség az „Agapé Gyülekezet” néven bejegyzett egyház taggyülekezete, mely Budapesten és számos vidéki városban, községben van jelen.

Bodó Csaba

Lelkész
E-mail Bodó Csaba

Szüleimtől keresztény nevelést kaptam, melynek köszönhetően már fiatalon találkoztam Istennel. Többéves polgári munkámat követően isteni elhívásra léptem be a teljes idejű pásztori szolgálatba.

Ádány Dávid

Presbiter

Persbiter / Imaszolgálat vezető

Botka István

Presbiter

Presbiter / Dicséretvezető

Hajdu János

Presbiter

Presbiter

Mezei Ferenc

Presbiter

Presbiter